A húszas éveinek közepén járó pedagógus Dél-Szlovákiában, egy kis településen él. Egy alapiskolában tanít, és aktív tagja a szakszervezeti mozgalomnak. A MIKSZ-el is itt, egy rendezvényen ismerkedett meg. Őt kérdeztük a szlovákiai pedagógussztrájkkal és a napi társadalmi aktualitásokkal kapcsolatban.
FH: Milyen egy Magyarországon kívül élő magyar pedagógus élete?
LG: Hát, ez jó kérdés. Mivel itt születtem, ezért én ezt veszem természetesnek. Biztos könnyebb egy magyarországi pedagógusnak, hogy mindent a saját anyanyelvén írhat, de sok szempontból viszont jobb itt.
FH: Például?
LG: Kezdjük mindjárt a fizetéssel. Bár itt az árak, főként a szolgáltatások terén magasabbak, mint Magyarországon, de a kezdő fizetés is magasabb. Bár mostanában elkezdtek az iskolák egy olyan káros szokást, hogy részidőre vesznek fel pedagógusokat, így, ha az illető nem helybeli, szinte semmi nem marad neki.
FH:Milyen élete van nálatok a pedagógusoknak?
LG: A pedagógusok legtöbbje ki van szolgáltatva a fenntartónak, az egyéni szakszervezeti védelem szinte nem is érvényesül helyi szinten. Az iskolákban „klikkek” működnek, és azok határozzák meg az iskolák működését. A társadalom nagy része nem értékeli a pedagógusok munkáját, egyfajta szolgáltatásnak tartja az iskolát, ahol a pedagógus csupán egyfajta eladó vagy irodista. A társadalmi elégedetlenség, ami a kapitalizmus válsága miatt kialakult, nem a hatalom vagy a tőke ellen irányul, hanem az értelmiség és az „idegenek” ellen. Csak azt látják, hogy kettő órakor már végzünk, de azt nem, hogy sokunk a munka után is dolgozik, készül a következő napra, hogy mennyit kellett éjjel-nappal tanulnunk, hogy eljussunk ide, hogy nekünk iskolán kívül is vannak pedagógai kötelességeink.
FH: Említetted az idegengyűlöletet. Mennyire tapasztalható ez a mindennapokban?
LG: Teljesen. Nagyfokú a „hétköznapi fasizmus”, a romák, a zsidók, a bevándorlók és szinte mindenki elutasítása, aki nem él legalább három generáció óta a településen, és csak egy kicsit is más, mint az átlag. Irigység, féltékenység és gyűlölet lengi be most a Felvidéket, és ezt a hazai és a magyarországi politikusok még mesterségesen szítják is.
FH: Nagy a szlovák-magyar ellentét?
LG: Egyáltalán nem! Ezt csak a sajtó nagyítja fel, meg azok, akik ebből hasznot akarnak húzni. A tőkének az a jó, ha az emberek egymást marják, mert így nem gondolkodnak a saját sorsukon, hanem mindig lehet mást okolni.
FH: A szlovák nyelvet azért kötelezővé teszik…
LG: Ha valaki Németországban vagy Angliában él, ott is meg kell tanulnia az államnyelvet, mert különben nem tud érvényesülni. Kevés a magyar órák száma, mivel heti hét órát elvesz belőle a szlovák, ez tény. De a legfőbb probléma inkább az, hogy előírják, hogyan tanítsuk: egyfajta második anyanyelvként kell a gyerekekbe belesulykolni felesleges dolgokat is.
FH: Érezhető a diákok között is a vagyoni különbség?
LG: Már hogy a fenébe ne! A gazdagabb gyerekek márkás ruhákban járnak, autóval hozzák-viszik őket, külföldre járnak nyaralni. A szegény gyerekek közül sokan még tízórait sem tudnak hozni, nem tudják a napközit fizetni, még a legtehetségesebbek is elkallódnak. Beszélhetnek itt felzárkóztatásról, meg az oktatás színvonalának emeléséről, de amíg ilyen kirívóak a társadalmi különbségek, addig működni fog a „második tanterv” is, azaz a generációk továbbviszik szüleik gazdasági helyzetét. A társadalom megmerevedik, vagy, ha lehet, még tovább csúszik. A pedagógusok többsége belefárad a küzdelembe, kivándorol, más területen kezd el dolgozni.
FH: Tud ellene tenni a szakszervezet?
LG: Szerintem, amit lehet, megtesz. Nemrég volt egy egynapos figyelmeztető sztrájk, amit most megismétlünk. Ha a kormány nem veszi komolyan a követeléseinket - pl. 10% fizetésemelés - akkor hosszabb távú sztrájkkal is lehet számolni. Tudjuk, hogy sok családnak ez nagy érvágás, hiszen a sztrájk idejére sok kollégánk nem kap fizetést, de hosszú távon mindenképpen megtérül. A hatalomnak engednie kell, nem veheti többé félvállról az oktatás ügyét.
FH: Pedig most baloldali, szociáldemokrata kormány van…
LG: Egy frászt! Az, hogy valaki annak kiáltja ki magát, miközben lefarag a szociális költségvetésből, az még rosszabb, mint ha jobboldali kormány lenne. Azt kell megérteni, hogy a vízválasztó nem a parlamenti jobb-bal, hanem a tőkés és a munkás között van. Mi ezt hirdetjük, mert ez az objektív igazság.
FH: Mit szeretnél megvalósítani?
LG: A rövidtávú tervem a sztrájk győzelemre vitele. Ez talán példa lesz az egész társadalomnak, hogy a munkás is győzhet!